Már pattanásig feszült a húr bennem,
de megmenekültem újból, ismét,
a tegnapokban már épp elmerültem,
és mégis kinyílott felém az ég.
Átvészeltem én már sok hideg telet,
könyv és dallam kísért az utamon,
írtam szomorú és vidám verseket,
egymást váltotta öröm, fájdalom.
Már nem vájkálok, kutatok a múltban,
holnapban menedéket keresek,
föltörtek a zárak, sebes az ujjam,
széttörök, kalodát, kerevetet.
A szívem feljajdul egy szakad húrban,

perceim szerény jövőre várnak,
mielőtt végleg a semmibe hulltam,
még megmutatom magam a mának.

Komolyan élek, fösvény- szigorúan,
akár egy megfélemlített gyerek,
írok, zenélek Néktek mollban, dúrban,
jöjjetek, holnapok, segítsetek.

2014. márc. 17.