Egy holdfényes éjszakán,
fülesbagoly ül a fán.
Az égen ezernyi csillag ragyog,
s én idekint magam vagyok.

Vastag ruhát venni kellett,
látszik már a lehelet.
Csak nézem a Holdat,
lassú léptekkel érkezik a holnap.

Szárnyak suhannak a fényben,
van még erő egy pár denevérben.
A bagoly már sehol, ahogy felnézek a fára,
s átjár a természet varázsa.

Magasban a Hold kerek képe előtt darvak szállnak,
hogy el ne tévedjenek, Grúúú-Grúúú kiabálnak,
nyoma sincs már a nyárnak.

Itt van, megjött az ősz,
a réten előttem megugrik egy őz.
Fácánkakas nagy robajjal felrepül, s rikolt,
utamon még kísér a Hold.

Leszállt a köd, harmatos a fű,
minden cseppje oly gyönyörű.
A pókhálókra is kiültek a cseppek,
párat belőlük leseprek.

Miközben nadrágom száráról is lesöpröm a vizet,
az erdőszélen látok szarvastehenet borjakkal, vagy tízet.

Kabátomról is leszedek pár pókhálós szöszt,
közben vaddisznó konda csörtet a fák közt.
Rókamama nagyot ugrik, éhes szájak várják otthon többen,
miután földet ér, pocokkal szájában eltűnik a ködben.

Világosodni kezd, oszlik a köd, hideg lett idekint.
A gyaloglástól hátamon átázott már az ing,
még nézem útközben, ahogy ágak hegyén sok csipkebogyó ring.
A köd könnye fákról csepeg az avarra,
látom már a falu fényeit,
lassan elindulok amarra.

A horizonton feljön a nap, s lemegy a Hold.
Fenyőfáról egy mátyásmadár még rám rikolt.
Visszanézek a magam mögött hagyott tájra,
ahogy távolodik a színes erdőknek árnya.

Belül valami hihetetlen érzés fog el,
mint mikor a lélegzet fogy el.
Lelkemen, hogy itt hagyom a tájat,
ismét marad egy folt.
Még felsóhajtok.
De szép éjszaka volt!

TM