És hol marad, ki csöndes éjjelen
Fölötted izzó csillagként ragyog?
Ki, ha nem várná ölelőn kezed,
Mégis vágyón zörgetné ablakod.
Kinek szemében mennyország honol,
És karjában a mindenség jön el.
Ki csupán érted él – s te érte élsz –,
Ki nem kérdez, szótlanul átölel.
Ki mosollyal váj utat szíveden,
Ki mézédes lelkével simogat,
Ki nem csábít kéjesen, aljasul
Míg átölel, kérdem én, hol van az?
Ködös báj vesz körül… hol van ő,
Kit halálig szeretnél csodálni?
Kire nem kell soha, de érdemes
Várni, várni, várni, és örökké várni!
Rácz Endre ©
2017 11. 17. Szerep