Hogy szaladnak a fák!
Az életvonatomat követve
Sok mindent gyűjtöttem tarsolyomba,
Sok jót, szépet, bánatot cipelve...
Száguld az életvonatom velem,
Néha megáll, jön egy új állomás.
Nem tudja, milyen nehéz az elszámolás,
Közeledik már a végállomás...
Hogy szaladtak a vonatom mellett a fák,
Néha megmarad utamról emlékképem.
Hol vidáman, hol szomorúan cipelem,
S lombjukkal visszaintenek kedvesen...
Ó, mily szép tájakat bejártam!
Mily sokszínű emberre találtam.
Kezem nyújtottam feléjük,
Mert a kézfogást soha nem feledjük!
Ó, hogy szaladnak a fák!
De lassulni látszik a száguldás.
Mindig egy új tájon gyönyörködöm,
De emlékem még visszaköszön....
Látom már, a végállomás közeleg!
Ezt a tájat még nem ismerem...
A fák elfutottak mellőlem,
Nagy utazás volt az életem!
A vonat sípol, nem megy tovább!
Az égi jel egy szárnysuhanás.....
KISZÁLLÁS!
Mosonmagyaróvár, 2014. augusztus 1.
TM
