Szonett 56.
Feleségemnek, Évának a 38. házassági évfordulóra

Megállítanám, de sajnos nem lehet,
Gyorsan hasad sötétbe nappal burka,
Fáradtan nyúlok éjbe, múltba nyúlva,
Csak gyújthatnék örök fénycsóvát Neked.

Végtelenbe vágyom az illó percet,
Mind az élet makacs Főnix- madara,
Naponta éledve, hullva hamuba,
Együtt kanalazva a langyos delet.

Imént sírtam fel, mint dühös csecsemő,
És már vár rám az időtlen temető,
Hol majd a por csendben a pórhoz tapad,
Pihenő csípődhöz lágyan simulok,

Bár nyakam szorítja az idő-hurok,
Engedd még repdesni fáradt madarad.

2013. 06. 13.