Szeretnem kellene az ellenségemet,
Közöny és megvetés érte a felelet,
Hiába edzettem a kételyem, lelkem,
Néha már elfárad, gyengül a türelem,
Puhának, gyengének, dőrének tartanak,
Átgázolnak rajtam, mint megvadult lovak.
Harag, gúny, gyűlölet, fölényes megvetés,
Szántás, aratás, de szegényes  a termes,
Lehet, jobban kéne becsülni magamat,
Hogy nőjön bennem az erő és akarat,
Hiúságom rejtem alázat burkába,
Kezem nyújtom, de magam meg nem alázva,
Köveket cipelek hófedte szirtekre,
Majd vissza zuhannak lelkemre gördülve,
Dacosan elkezdem az egészet újból,
Mindent értékemet szétosztva magamból,
Vészterhes viharok törik a fáimat,
Sátrat verek fel a tépett ágak alatt,
Befogadok oda idegent, barátot,
Még a gonoszban is jóságot találok,
Nem húz le magához lator és méltatlan,
Szeretetemben a tisztító tűz lobban,
E vagyont adottságot Istentől kaptam,
Érik az elszánás, hogy én is akarjam,
Mindez milyen nehéz és embert próbáló
Az árnyak között, hol testemen drótháló,
Szeretet szikráját hagytad Uram bennem,
A jeges, fagyos  lét, hogy felmelegedjen.
Magamat kellene őrizni, szeretni,
Ha egyszer sikerül, nem győzhet le senki,
Istenem, öleljél magadhoz engemet,
 Töltse el szívem a feltétlen szeretet.

2017. 05. 01