Nyárfám alatt üldögélek,
Tombol a szél, zúg az ág,
Belül érzem a csapódó,
Zöld levelek fájdalmát.
Emlékképet sodor elém,
S téged látlak, jó anyám,
E lombsátor ölelt minket
A ház hátsó teraszán.
Tolószéked nyugalmából
Szelíd szemmel néztél rám,
Szemed tükrén gondolattal,
Vajon mit ír ez a lány?
Vers tört utat épp fejemből,
S mint a hömpölygő patak,
Figyelmem tekintetedről
A szavakkal elszaladt.
Lelkem kapuján kopogtat,
Újraéledt bánatom,
Eszem szívemet győzködi,
De hiába, fáj nagyon.
Gondolatom égbe réved,
Téblábolok oly sután,
Úgy hiányzol édesanyám,
Mint létnek a napsugár.