Egy kopott, öreg kabát lóg a fogason.
Hosszú, borús-mély álomba szenderülve,
Emlékek vad kavalkádjába merülve
Jár időtől megfakult, messzi tájakon…

Mennyi báj és mennyi szépség,
Hegyek-völgyek, tenger-kékség,
Nevetés és sírás, bánat,
Mind-mind része e kabátnak.

Zsebeiben múló évek
Rejtett kincsekről mesélnek,
Gombok sora bölcsen csillan,
Tapasztalat fénye villan.

Hajtókáján büszke ráncok
Hirdetnek egy múlt világot,
Ujjai fáradtan lógnak,
De még mindig mosolyognak…

Egy kopott, öreg kabát lóg a fogason.
Illatát most is mélyen magamba szívom,
Lágy szövetét gyengéden megsimítom...
Soká nézem. Könnyezem. Hiányzol nagyon.