Ha a hegyek beszélni tudnának,
vajon mennydörögnének, vagy suttognának?
Oldalukon a kövek dübörögnének,
szálka fenyvesek derékba törnének?

Hallgasd a hegyeket, tudnak beszélni,
bennük vannak a régmúlt meséi,
a fák, a sziklák és a barlangok,
zengnek, zúgnak, mint a harangok.

Havas tetőkön a szél mindig muzsikál,
kolompol a nyáj a lábainál,
rikolt a szirti sas, ha vadászik,
csacsog a kis patak, ahogy hullámzik.

Lavina robaja töri meg a csendet,
utat vág magának, nyílegyenes rendet.
Majd megáll végül, kifújja magát,
pár napig kis tó mutatja nyomát.

Öreg tanúi ők időnek, századoknak,
őrzői a békének, nyugalomnak,
hegymászóknak olykor nem legyőzhetők,
de mégis oly nagyon szerethetők.