Hazugság ül a nyelved hegyén,
Csillog a nyál, hamis remény.
Selymes szavak, mint puha mozdulat,
Sebet ejtenek pillanatok alatt.
Hazugság csillan a szemednek mélyén,
tükörbe nézel, de eltorzul a fény.
Ígér és hiteget, fonja a hálót,
elfedi lassan az igazi valót.
Hazugság táncol a világ ölében,
Nem számít itt már bűn, se szégyen,
Csak bábu vagy, s pirulva hallgatod.
Színház a világ, s most nyáladba fulladott,
a színpad leomlik, az egésznek vége lesz.
S te meg ott állsz majd hamis sírod felett,
Mely kivet magából, hisz az ördög kaparta.
S te elhitted szavait, mert ő ezt akarta.
Elfogadtad neki a boros kupáját,
S kiittad belőle a hazugság mocskát.
Igazat szólj, mert az Isten a jót issza,
Az ördögöt meg zavard a pokolba vissza.

TM