Már megszűnt mozogni minden,
csak távoli léptek kopognak,
kimart kőfejek a parton, a vízben,
rám figyelnek, mások szavának
nem adnak hitelt, a rossz mese
ideje letelt, a gépzene is elhallgat,
ringó szellőágakon rebben ijed szeme
az engem féltő csendmadaraknak.

E látvány itt hagyni nincs már kedvem,
mert a szépség fogva tart engem ,
de jó lenne belőle zsebre tennem,
és elnyújtózni otthon egy kis végtelenben.

Szobámba terelem a csillagokat,
a képzelet távoli világok titkába merül,
ledőlnek mind a kedves börtönfalak,
fekete cilindert emel rám fentről űr.
Évmilliárdok vibrálnak mécsesemben,
mellém fekszik ágyamba a kegyes
mindenség, a fényről szól nekem az Isten,
mert az éjben még ő is megkeres.

2013. november 4.