Joli néni ismeri azt az emberpárt, akivel megesett ez a történet. Így meséli:

Gyermekkorban hat év korkülönbség nagy idő. Az egyik már iskolába megy, a másik még épp csak megszületett. Tulajdonképpen nem is ismerik egymást.

 

         Később változik a helyzet. Ők ketten mégsem találkoztak, csak idős korukba. Messze kerültek egymástól, hihetetlenül messze. Ezért , elfelejtették egymást. Családot alapítottak, és mindenki a maga életével volt elfoglalva. Így élték meg a kezdődő időskort.

Aztán egyszer csak, az élet közbeszólt. A férfi, - Sándor - párja elhunyt. És , elkezdte azt érezni, hogy nem akar a messzeföldi temetőben pihenni. Lába alól kicsúszott a talaj, és úgy gondolta, felszámolom a múltam és hazatérek. Az otthoni, az eredendő gyökereimnél lévő földben kell megpihennem. Nem volt mit veszítenie… Nem született gyermekük. A szeretetét mások kicsinyjeire árasztotta. De ezek a kicsik időközben nagyok lettek. És már nem volt olyan fontos számukra a felnőttől kapott szeretet, hiszen a saját legbensőségesebb szeretetükben kezdték élni az életüket.

         Rendszerváltozás volt itthon és Sándor könnyedén, minden retorzió nélkül, hazajött a mamához… látogatóba. Testvére bemutatott neki egy nálánál jóval fiatalabb asszonykát. Tetszettek egymásnak. Amíg itthon volt, egyszer-kétszer találkoztak, de nem történt más. Sándor félszeg ember lévén, feszengett , minden olyan idegen volt a számára.

        Zsuzsa is félszeg. Nem véletlenül lett elvált asszony. Volt férje nem igazán kényeztette, sőt azt beszélik, időnként el is náspángolta. Egy kocsmai verekedés után, a férje nagy ütést kapott. Ivócimborája földre küldte, súlyos agyrázkódás érte, és bár nem halt meg, féloldalra lebénult. Ebben a nyomorék állapotában még agresszívebb lett, és Zsuzsa azt hitte, ha elválnak megszabadul ettől a tehertől. Nem így történt. A házat meg kellett osztaniuk egymással. És Zsuzsa nap-mint nap látta nyomorék férjét, aki egyre tehetetlenebb lett. Nem bírta kiállni, hogy ne segítsen rajta. Egy évig ápolta, mosdatta, etette a már magatehetetlen férfit. A férje volt egykor, és ő kötelességének érezte a róla való gondoskodást. Tette ezt mindaddig, amíg volt férje el nem távozott ez árnyékvilágból. De ez idő alatt kérgesedett, nemcsak természete, a szíve is.
Ezt majd egyszer külön elmesélem...
         A haza látogató Sándor egy alkalommal - baráti társasággal múlatta az időt - ahol találkozott a gyerekkori pajtással... Évával, aki a hat év korkülönbség ellenére, még mindig nagyon jól nézett ki. Örültek egymásnak. Az ismeretségnek. Boldog perceket, órákat töltöttek együtt. Kiesett mindkettőjük életéből harminchét közös év... És annyi mesélni valójuk volt egymás számára. Már az első pillanattól kezdve önfeledten kacagtak, akkora vidámság vette körül lelküket, hogy úgy érezték hirtelen övék a világ. A nap végén megbeszélték, hogy vasárnap a templomban találkoznak. Csak úgy , mint gyermekkorukban. Gyermekkoruk legfontosabb helye az iskolán kívül, a templom volt. Fel sem merült egyikükben sem, hogy a másik nem lesz ott. Az áhitat alatt, megfogták egymás kezét. Gondold csak el milyen érzés lehetett? És Sándor nem tolakodóan, megkérdezte Évát - nem volna kedved velem tölteni a mai napot? Az egészet. Elmehetnénk az Öregprésbe.

         Az Öregprés! A nevét se hallottad ugye? Amikor iskolás voltál még nem volt ilyen nevű vendéglő a környezetünkben. Ma pedig az egyik leghíresebb vendéglátó. Motellel.

         Éva jó pár éve özvegy volt már, persze hogy volt kedve elmenni valahova, kicsit vissza az életbe. Hiszen az együtt töltött elmúlt nap, és most a templom is, olyan szépet ígért. Finom libamájas vacsora elfogyasztása után - miközben cigányzenét hallgattak az étteremben - úgy döntöttek a Motelben töltik az éjszakát, mert hogy Sándor is fogyasztott abból a finom ezerjóból, amit a vacsorához rendeltek.

         Mindketten állí tják: ez nem akármilyen éjszaka volt. Nekik már fiatalon kellett volna így találkozniuk. De a sors másképpen hozta.
         Éva szerelmes lett, és nem látott tovább az orránál... Bizony ez még idős korban is megesik az emberrel. Nem látta, mert nem láthatta, hogy kísérleti alanya lett egy eljövendő szerelemnek, egy új jövőnek.

         De ne hogy azt hidd, akár egy percre is megbánta volna. Csak hát...

Ez a találkozás, túl fiatal volt! Túl fiatal volt! Idősen.

Mégis milyen sokat hozott nekik. Egyikük igaz szerelemre talált, a másikuk igaz szerelemre talált... talán!

         Isten a tudója az utaknak... Mindketten azt hitték nem telik többre a megfáradt testből. De tellett. Sándor hazatért a fiatal Zsuzsához, azzal az önbizalommal, amit Évától kapott.
Ne sajnáld. Van olyan, hogy egy nap többet jelent, mint egy egész év, vagy akár egy egész élet. De ehhez, elég idősnek kell lenni.

Majd meglátod… Rejtély a halandó számára, Isten miként van velünk és kíséri a mi útjainkat.

Van folytatása… majd mesélem, mondta Joli néni