Emlékeimbe visszajárok,
Visszavisznek fagyos álmok.
Tél volt akkor, igazi tél,
Hóhegyeket hordott a szél.
 
Fagyott lábbal, kézzel értem,
Tanulni vágyó lélekkel.
Messze volt a gimnázium,
A hideg tél sem tántorított utamon.
Nyugati szél csak kacagott,
Havat hegynek összehordott.
Jöttek a hóekék,
Az ég a földdel összeért.

Nagy volt akkor az összefogás!
Ásó, lapát s jó barát!
Jött, aki tudott menteni,
Bajban jutotton segíteni!

Kegyetlen nyugati szél most is rázza,
Énekét csak cifrázza.
De enyhébbek a telek,
Így is szenvednek az emberek.

Mert a szél csak fújja
Hóval utat, völgyet betakarja.
Tél időben ablakot rázza,
Ember szenved, alig bírja.

Reménykedve számolgatja,
Egy hónap, s hullik a tél vasfoga.
Eljön a tavasz nemsokára!
Emlékeztem, mint az ifjúságra.

Mosonmagyaróvár, 2017. január 19.
/Mosonmagyaróvár és Mosonszentjános között/
14 km