A megszokott módon sétálgatok, lassan tempósan lépegetek, kezemet hátul összekulcsolom. Nézem az utat magam előtt, szinte kirajzolódnak az egymáshoz illeszkedő bazaltkövek. Így illeszkednek az egymás után következő évek is. Megszoktam már. A vízöntő figyelmeztet mindig, készülj! Jön a Halak jegye, észre sem veszed, elragad egy évet tőled. Eleinte bölcsebb leszel, minden eltelt év után, aztán öregedni kezdesz! Mintha kóstolgatnám, milyen is? Soha nem hittem volna, hogy ez megtörténhet velem. Voltam: Zolika, Zoli, most már nincs mese, Zoli bácsinak szólítanak. Néha fáj, de érzem a szó simogatását is. Mi is változott? Szerencsére fizikailag semmi, nem esik nehezemre a járás.
  Amikor húsz voltam, enyém volt a világ! Harminc éves koromban, erőm teljében éreztem magamat. negyvenesen, azt mondják a férfi kor reneszánsza! Szerettem negyven éves lenni! Félszáznál, eltűntek fekete hajszálaim, őszülni kezdtem.
   És most? Megállok egy pillanatra, elrúgok egy kavicsot, hosszasan követem tekintetemmel, ahogy kacsázik tovább a kövezeten. Arcokat látok magam előtt, létező valós arcokat, és olyanokat, melyekre már csak emlékezem. Utánuk mosolygok, visszamosolyognak rám.
   Az elrúgott kő megáll ott valahol.
   2014 március 3 van.
   Megtörtént ami még soha nem történt meg velem. Azt mondják, egy életben egyszer megeshet.

   Hatvan éves lettem.