Viharok tépték, árvizek mosták.
Néha felhasadt, máskor elázott
a házasságunk. Kezeink fogták,
ha szökött volna, s szívünk, ha fázott,
rálehelt. Látod, hát megőriztük,
mert riadt lelkét mi mindig hittük.

Kopott volna? Talán lehet – s mégsem:
csak együtt öregszik veled, s velem.
Azért van, hogy vigyázzon, segítsen,
ha elérhetetlen a végtelen.
Hozzád szelídülök és te hozzám:
itt a gyűrűm, most újra fond rám.

            2015. 08.13. Cs.T.