Egyre várom, hogy ajkad,
csacsogja el azon szavakat,
melyet oly régen várok már,
hogy simítson rögös utakat.

De ajkaid némák maradnak,
hangját hallom csak harangnak,
de ha az is majd elcsendesedik,
örök némaság ránk terpeszkedik.

Mindenkinek egy útja van,
legyen hosszú, vagy rövid,
fejfák közti rengetegben,
hol az élet, örökre elveszik.

Mondd mit és kit takarnak,
fakeresztek, vagy cifra kövek,
mert oda csak sírni járnak,
majd imát mondanak az emberek.

Varga Isrván
Barcs, 2017.