Szonett: 132.
Bátor nem vagyok, haláltól nem félek,
de nem mindegy, mily rögös hozzá az út,
kiknek nagy kegy, másoknak szenvedés jut,
mielőtt elmegy, ráköszönt a végzet.
Mert mindenkinek véget ér az élet,
nem lesznek rejtélyek, titkok és tabuk,
kitárjuk az ajtót, leláncolt kaput,
voltunk, nem leszünk, világos a képlet.
Szeretek élni, mint minden halandó,
a fény sötétben is tisztán látható,
e szép vendégségért mindent köszönök.
Mikor majd elfordulok a falam felé
végül, porrá foszlok, halvány emlékké,
belém zsugorodnak az örök körök.
2019. 05. 31.