Az álom még húzza messze szálló lelkem,
de agyam már tudja, hogy fel kéne kelnem.
Fülemben madárdal, hívogat a hajnal,
takaróm melege, harcol még a dallal.
Lassan célt ér a bűvös zaklatás,
agyam már a reggel teendőiben ás,
jólesően nyújtózom takaróm alatt,
próbaként kibújtatom a lábujjamat.
Végül győz a kötelesség, az akarás,
és feltölti szívem a hajnali varázs,
míg gyalogolok, színeivel kápráztat,
már nem tűnik a hajnal olyan drámának.