Valamikor hajdanán,
ifjúkorom hajnalán,
történt ez a mesebeli eset,
amikor a családom együtt evett!
Akkor még nem volt televízió,
csak egy öreg rádió,
azt hallgattuk este,
míg anyánk nekünk a vacsorát
főzte!
A kútból húztuk fel a vizet,
bizony, jó hideget,
anyánk így hűtötte a tejet
s az ételeket!
Aznapi vacsora túrós tészta vala,
amit szeretett a család
apraja s a nagyja!
Jó anyám a kifőtt tésztát ízibe,
egy jó vödör vízzel a kútból
leöblítette!
Nem volt akkor világítás,
csak egy öreg bányászlámpás!
A lugasban a nagy asztalt
körbeültük,
s vidáman a túrós tésztát ettük,
ettük volna,
de én csak a tányért néztem,
mert onnan rám két békaszem
visszanézett!
Édesanyám rám is szólt,
hogy mi a bajom nekem,
talán most a tésztát
nem kedvelem?
Kedvelném én, édesanyám,
de a tésztámon, lám,
békakirályfi pislog rám,
s én emígyen szólok hozzá,
pislogsz,
pislogsz, túros a szemed?
De ő, szegény,
az ijedségtől megmered!
Édesanyám egy perc alatt
megoldotta a problémát,
a kis levelibékát a
bokor tövébe tette,
s egy pohár vízzel
a túrót a béka fejéről
leöblítette,
majd szegény párát
az útjára engedte!
Én kaptam egy másik tányér
túrós tésztát,
amit jó kedvvel megettem,
erre az esetre most
boldogan visszaemlékeztem!

2026. szeptember 14.

TM