Látom, hajaddal játszik a szél,
álmomban is csókolom a szád.
Finom ízekre szedem szét
tested puha bársonyát.

Szüntelen mászkál fejemben
egy őrjítő, csábító gondolat,
hajt a vágy, kínozza testemet,
magam előtt látom tisztán arcodat.

Fogoly vagyok zárt palackodban,
szabadulásom tiltja e jelen perc.
Oly messze vagy tőlem még mostan,
mint egymástól a pokol és a menny.

De mióta megláttam fényét két szemednek,
mióta lelkembe vésted örökre neved,
s azóta, mióta szeretni mertelek,
meglehet, már magam sem ismerem.

Nem tudom, ki lettem, s ki vagyok,
csak pezseg a vérem szíved után.
Mennék, hadd legyek ott, valahol,
hol beszív magába a rózsaszín világ.

Oly különös ez az érzés,
megfejteni e titkot nem lehet.
Hagyom, hadd játsszon hajaddal a szél,
miközben én vágyaim kergetem.

S majd egy napon, ha utolérlek,
El nem ereszt többé kezem.
Úgy magamhoz szorítlak, kedvesem,
Csak félek, össze ne törjelek.

2024. június 13.