(Hacsek az aszalnál ül és az orrát lógatja)
Sajó: Alászolgája Hacsek! Miért vág ilyen savanyú képet, mintha citromba harapott volna?
Hacsek: Alászolgája! Drága mulatság lenne, ha abba haraptam volna!
Sajó: Akkor harapjon valami olcsóbba! (nevet)
Hacsek: Ne szemtelenkedjen, úgyis elég a bajom!
Sajó: Mi baja van, maga állandóan csak panaszkodik!
Hacsek: Megcsal az asszony!
Sajó: Ezt meg honnan veszi?
Hacsek: Onnan, hogy azt monda nekem: „Már nem vagy a régi, nem jó a szerszámod”! Aztán még hozzátette: „Látnád a szomszédét, hogy az milyen jó”!
Sajó: (felkiált) Maga nem értett félre valamit?
Hacsek: Mit lehet ezen félreérteni? Utána motyogott még valami fűnyíróról meg ollóról, de lehet hogy valami másról.
Sajó: Na látja! Nem szabad mindjárt rossz véleménnyel lenni arról, akit szeret az ember. Legyen már egy kicsit vidámabb! Egyébként is magát vicces embernek ismertem meg.
Hacsek: (megnyugodva) Az már igaz, hogy vicces is vagyok, megvicceltem a bábát is.
Sajó: Hogyan?
Hacsek: Úgy, hogy előbb jöttem a világra, mint ahogy vártak.
Sajó: Meg is látszik magán.
Hacsek: Miért?
Sajó: Mert annyi hülyeséget összezagyvál, hogy az is csak azt bizonyítja, nem ártott volna, ha még vár egy kicsit a világra jövéssel.
Hacsek: (elgondolkodva) Nem tart engem épelméjűnek?
Sajó: Hát, ha már így rákérdezett?! Persze mindezt csak azért mondtam, hogy felvidítsam, és csipkelődjünk még sokáig, ahogy ilyen két jó baráthoz illik.     
Hacsek: Csípje meg magát a lódarázs! Így felbosszantani az embert! Már kezdtem komolyan venni, amiket mond.
Sajó: Jól van, látom azért ki lehet hozni a béketűrésből.
Hacsek: Most boldog? És röhög a mája, mi?
Sajó: Nem röhög, hanem hízik. Azt a vakbélre mondják, hogy röhög.
Hacsek: Na jól van. Újabban igyekszem megoldani minden problémát.
Sajó: Miért? Milyen problémát oldott meg?
Hacsek: Tudja, én művészettel foglalkozom egy pár éve, és úgy érzem, hogy ezt szépen megoldottam.
Sajó: Maga művész??! Milyen művészeti ágban tevékenykedik, ha szabad kérdeznem?
Hacsek: Az életművészetben. Az a legnagyobb művészet, hogy ki tudok jönni a kis pénzemből egyik hónaptól a másikig.
Sajó: Ez valóban az! Akkor azt lehet mondani, hogy szinte művész nemzet lettünk. Régen lovas nemzet voltunk, most művész nemzet.
Hacsek: Bizony így van. Nem is beszélek én mindig hülyeséget. Most azon gondolkodom, hogy eladom a lakást és veszek egy faházat; vagy építek egy szobát főzőfülkével, kamrával. Fürdőszoba meg WC. lehet, hogy már nem is jön ki a 25 m2-ből.
Sajó: Miért éppen 25 m2-ből?
Hacsek: Maga nem is hallotta? Ha megszavazzák, lehet, hogy már 25 m2 után adózni kell! Lassan mindent megadóztatnak. A múltkor találkoztam egy régi ismerősömmel, és csak egy szál kis nadrág volt rajta.
Sajó: Biztos, hogy a strandról jött.
Hacsek: Megkérdeztem tőle én is ugyanezt.
Sajó: Aztán mit válaszolt?
Hacsek: Azt, hogy az adóhivatalból jön és azt mondta, hogy már nem mert felöltözve eléjük állni, mert gyanús lett volna, hogy ruhára jut. Az embernek már nincs kedve semmihez.  Csak azért néha jó emberek között is lenni, kikapcsolódni, elbeszélgetni, elmondani egymás örömét, bánatát.
Sajó: (körülnéz) Erről jut eszembe. Mondja Hacsek! Miért nem járnak ide gyakrabban az emberek? Annyi minden van itt! Tv., videó, magnó, lemezjátszó, szerintem nagyon jó kis kikapcsolódást nyújt.
Hacsek: Na Sajókám, most fordul elő velem először, hogy amióta ismerjük egymást, nem tudok azonnal válaszolni. Várjon egy kicsit, megpróbálok erre is válaszolni, a magam csöppnyi kis eszével.
Sajó: Akkor szedje össze a maradékot is!
Hacsek: Tudja van erre egy egészen egyszerű magyarázat.
Sajó: Hadd halljam, nagyokos!
Hacsek: Például, ha a klub, vagy az a hely Hősök terén van, és megkérdez egy járókelőt, hogy hol van a Hősök tere? Először is a kedves járókelő azon gondolkodik, hogy milyen hősökről van szó? Mert ugye ebben a nagy demokráciában nem biztos, hogy most is ráillik, hogy hős! Egyébként mostanában ritkán hallom az „Amuri partizánok”-at énekelni. Pedig azelőtt állandóan azt szajkóztuk.
Sajó: Ne beszéljen szamárságokat! Jobb ötlete nincs?
Hacsek: Ne vágjon mindig közbe, még nem fejeztem be.
Sajó: Jó, de már azt hittem, hogy elsorolja nekem az összes indulót!
Hacsek: Azt akartam mondani, hogy a kedves nyugdíjasok mire idetalálnak, lehetséges, hogy úgy érzik, hogy ők váltak hőssé, mert ez olyan fáradságos szép tett, hogy ezzel be is fejezték egyelőre az ittlétüket.
Sajó: Hacsek! Maga úgy gondolkodik, mint a szomszédasszonyom.
Hacsek: Miért?
Sajó: Mert, ha palacsintát süt és sikerült is neki, már mindjárt hősnek érzi magát.
Hacsek: Ez meg hogy jön most ide?
Sajó: Úgy, hogy gyakorolni kell! Minél gyakrabban járnak fel, annál jobban fogják érezni magukat.
Hacsek: Én is azt remélem!
Sajó: Rendben van. Csak azt mondja meg még nekem, hogy már nem politizál?
Hacsek: De igen. Otthon politizálok és a nézeteimet a kis unokámmal vitatom meg.
Sajó: Mondja Hacsek! Hány éves a kis unokája?
Hacsek: Másfél.
Sajó: Ne vicceljen, vele vitatja meg a politikai nézeteit??
Hacsek: Igen, megvitatjuk, hogy mibe van az ország?ű
Sajó: Ne haragudjon, én ezt nem értem.
Hacsek: Nézze Sajókám! Ha beszélgetek a gyerekkel, megnyugszom. Megkérdezem a véleményét és mindig ugyanazt mondja, mint amikor már tárgytalan a bili használat.”Appapa, benne”!