Mintha a mához már nem lenne közöm,
mert a faliórám nem ver több reményt,
gondolatban néha messze elszököm,
parti homok leszek tenger peremén.
Hol a szelek vad lovakként nyihognak,
fényforrásom egy utolsó gyufaszál
és onnan nézem meg újra magamnak,
vajon népem ügye otthon hogyan áll.
Még a nyárestek illatát sem érzem,
nem köt a jelen és nem vonz a jövő,
iszap bénítja a lábam, a térdem,
egy drámában vagyok mellékszereplő.
Csenek az égről egy árva csillagot,
mert éji lepkék lepték el a szívem,
a megszokásból csapdákat állítok,
találkám már régen senkivel nincsen.
Majd gondolatban ide visszatérek,
bárhogy is ijesztget a faliórám,
lasszót dobok az időnek és térnek,
a holddal komázok halál hajnalán.  

2014. 09. 01.