Ott a domboknak hátán, két karját kitárván,
a boldogság várt, hol lelked rám talált.

Szívem mélyén a vágy szikrája lángol,
szeretnék újra veled lenni, hol a nap ragyog, bárhol.

Emlékszem még a csókod ízére,
ahogy a szél a hajadba tépett.
Szemedben a csillagok fénye égett,
s közben suttogásoddal szerelmed
a csendben mélyen szívembe vésted.

Ó, ha újra láthatnám arcod mosolyát,
ahogy a napfényben ragyog,
vagy érezhetném a kezed melegét, simogatását,
s hallhatnám a szíved dobbanását, mint édes dallamot.

De a távolság köztünk, mint egy sötét folyó,
elválaszt minket, s vágyam csak egy elhaló sóhaj marad.
Mégis remélem, egyszer újra találkozunk,
s szerelmünk lángja örökké égni fog, akár a nap.

TM