Félek a jövőtől, bolond lett a világ,
ugatnak, acsarkodnak, mint a veszett kutyák,
senki nem keresi, hol van a béke,
mikor lesz, hogyan lesz, a háborúnak vége.
Tárgyalnak, dumálnak, míg emberek halnak,
bár forrong a világ, nincs ereje a zajnak.
Félem a jövőt, de nem magam miatt,
gyermekek sorsa most, nekem a legfontosabb,
milyen lesz életük, milyen lesz a holnap,
sok embert hallgatok, ki vészharangot kongat.
Felkavarnak a hírek, a riogató szavak,
mert ember és ember közt, nincsenek még hidak.
De hiába kiált, a sok sötét jóslat,
nem veszem át őket, bár oly nagyon zúgnak,
kikapcsolom a zajt, bezárom a képet,
megkeresem csendben a valódi szépet.
Kézen fogom őket, akikért most félek,
megmutatom nekik, mitől szép az élet,
mert a jövőjüket, nem hírekben írják,
szeretet építi, szívekben a hídját.