Szája szélén mosoly alszik,
melle tejétől foltos a nemlét.
bánata örömre mosakszik,
nem kínozza fájó emlék.

A szerelme nem szeplőtlen,
de benne a teremtő Isten,
kis gyermeke anyaölben,
ennél nagyobb csoda nincsen.

Teste való, nem délibáb.
övé a föld, vele az ég,
lelke acél, mégis oly lágy,
az életből sosem elég.

Vágya új világot fakaszt,
nem tesz csodát, csak mindig azt,
hogy a halálra nyom arany tapaszt,
méhe dicsőség és malaszt.

2013. november 8.