Balatonillat égkékjében fürdik lelkem,
hársvirág sóhajt zöld csendességben.
Csak a madárdal szól, zeng,
most nincs kint és bent.
Pihen a lélek.

Átadom magam önként, semmit sem várok,
semmire várva, a minden hull ölembe,
emlék és álom.

Parti köveken megtörő hullámok, egyre mesélnek,
szép ez az ének,
boldog gyermekkacagást idéznek,
most is érzem víz alatti ölelésed.

Hajnalban hallgattuk ezüst halak énekét,
Este a vízpart romantikája szállt felénk,
sétáló emberek,
itt mindenki mindenkit szeret,
aranyalkonyatba elrejtett remény zenél.
Viszi az esti szél.

Itt vagyok újra,
nélküled,
a balatonillat égkékjében fürdik lelkem,
hársvirág sóhajt zöld csendességben.
Csak a madárdal szól, zeng,
most nincs kint és bent,
pihen a lélek,
már nélküled, mégis veled,
megpihen a lélek.

2026. június 21.

TM