Timothy, az unoka

Ő már tipikusan Amerikai. Lévén, hogy angol anyanyelven tanult beszélni, magyarul ő már nem beszél és érteni is csak keveset ért.

Három hónapos volt amikor édesapja Steve, egy tragikus balesetben elhúnyt. Joanna az anyuka vigasztalhatatlan volt. A nagyszülőktől igen messze Santa Barbarában éltek, autóval mintegy öt órai távolságra . Boriska és Pityu minden hétvégén autóba ültek és meglátogatták őket. Amiben tudtak segítettek Joannek.

Egy napon , ekkor már Timike három éves volt, Joanna elmondta, hogy megismerkedett Daviddal, akit szeretne bemutatni nekik. Ez alkalommal ismét leutaztak hozzájuk. Amikor Dav megérkezett, Timike szaladt ajtót nyitni, és amikot Davet meglátta, rácsapta az ajtót. De Dav nem ijedt meg, felkapta a gyereket és úgy nevetett tettén.
A nagyszülőknek azt az érzést sugallta: szeretni fogja unokájukat. Úgy érezték, ebben a férfiban új fiút kaptak, aki jó apukája lesz unokájuknak. Joanna és Dav hamarosan házasságot kötöttek.

Istvánék nem ellenezték, hiszen maga István is jól emlékezik azokra az időkre, igen nehéz évekre, amíg Édesanyja özvegyen egyedül nevelte őt és testvérét. És mindig azt mondta: egy gyereknek szüksége van apára is.

Rövid idő múltán bejelentették, hogy gyermekük születik. Dav kérte a nagyszülőket, egyezzenek bele abba, hogy az unokájukat adoptálja, mert ha jön a kistestvér, nem akarja, hogy eltérő nevük legyen a gyerekeknek. Megértették, és bár igen nagy szívfájdalommal járt, mégis beleegyeztek, hogy adoptálja a gyermeket. Így Timike többé már nem Vágó nevet visel. Két lánytestvére született, így a három gyermek mint unokák, minden évben pár hetet West Pointban a nagyiéknál töltött. Úgy érezték David nemcsak Stevet pótolta, de adott még két újabb unokát is nekik.

Munkájuk miatt a család még messzebbre, Wasington államba költözött. István és Boriska a több mint hét órai autó utat egyre nehezebben, és már csak szállás igénybevételével tudta megoldani. De mentek!
Ez a család példamutató lett emberségből. Timike jó nevelést kapott, kiváló iskolákban taníttatták. Meséli Boriska, egy alkalommal Timi meghívta őket a cserkészek ünnepi összejövetelére. Ők el is mentek, és igen meglepődtek, amikor a kisunoka felállt és hangosan így szólt: Szeretném bemutatni az én drága nagyszüleimet, akik Kaliforniából eljöttek erre az eseményre, hogy engem lássanak. A nagyszülők, a szülők szeme megtelt könnyel, mert nem tanította senki  az uokát arra, hogy ezt mondja. Mint említettem jó iskolákban taníttatták, privát iskolába iratták, mert jó fejű gyermek volt, könnyen tanult. Már gimnazista korában vizsgafeladata volt- három másik fiúval egyetemben - hogy számítógép vezérelte robotokat építsenek ! Ezen robotokkal versenyeztek az államokban. Timike csapata első lett a nyugati államok- jelesül Kalifornia - versenyében. Minden állam első helyezettjét meghívták az USA ötvenkét tagállamának versenyébe, ahol a negyedik helyen végeztek. A Howard Egyetem tanulójaként már a NASA-ba hívták dolgozni, Wasington D.C.-ben. Feladata volt a Holdból visszaérkezett robotok szétszerelése, a hozott minták elemzése, a robotok megtisztítása és újra “ Holdképessé “ tétele. Ekkora lehetőség hallatán mondta neki a nagymamája: - Na kisfiam, ha te a NASA-nak fogsz dolgozni, egész életedre megalapozhatod a munkahelyedet! Mert a NASA sose fog elmúlni! Timike válasz: - Nagyikám! Itt csupa középkortól felfelé lévő úr dolgozik, ezért ebben a hiarerhiában 15-20 évig nekem fejlődési lehetőségem nem lenne, mert ők legalább ennyi ideig akarnak még itt dolgozni.
Hiába a világ legnagyobb űrkutatási szerve a NASA, Timi bizony elhagyta annak ellenére, hogy... Itt ismerkedett meg egy kedves lánnyal Jenniferrel, akinek elmesélte, hogy nagyszülei Kaliforniában élnek, ahol ő született, és az az álma, hogy egyszer ott legyen a hazája. A szerelmes kislányt elvitte Santa Barbarába az óceán partjára, bérelt egy magáncsónakot, azzal kivitte a tengerre, és ott kérte meg a kezét. Jennifer igent mondott, és rövidesen házat vettek Santa Barbarában, abban a városban, ahol született, így most közelebb laknak a nagyszülőkhöz, akiket gyakran meglátogatnak. Nászútjuk Magyarországra - jelesül Bakonycsernyére - is elvezetett, hiszen az ifjú feleségnek is látnia kell, hogy az ő gyökerei hova is vezetnek vissza.

És képzeld Marikám!- mondja Boriska: most jöttek köszönteni a születésnapomra, és ajándékul kaptam egy tortásdobozt, gondoltam torta van benne, kinyítottuk Istvánnal, és nem hittünk a szemünknek: Egy kis fotó volt benne,...Jenni méhéről... Kisbabát várnak!
Dédikék leszünk...

És Tmothy azt is mondta, felveszi a Vágó nevet is... megint!