Millió darabra tört
patyolat hógömb-lelkem,
az angyalok mind tovaszálltak,
és egyedül a földre estem.
Nem védi sebeim
meghittség-takaró,
összetört arcom csak
kavargó csupahó.

Ne kímélj, metsző szél!
Kavarj szét engem!
Engedj hát igazán
szabaddá lennem…
Kerek gömb az egész,
de egy ponton túl,
pattan a buborék,
és százfele hull…

Ha valahol odafenn
kék még az ég
a meghasadt világnak
háttereként,
millió darab majd
odatalál,
járhatja táncát
száz hógömb-halál…