Ó, ifjúságom! Ó, én szép kedvesem!
Hova tűnt arcodról a forró szerelem?
Hova tűnt ajkadról a derűs mosolyod?
Nem hallom nevetésed, reszketőn zakatolsz.

Elszöksz, elfutsz, menekülsz innen,
Szépséged megölték a bús, komor évek.
Nem hagytak mást neked, csak mély, fájó sebeket,
Gyógyítani, ó, jaj... azt már nem lehet, nem lehet.

Gyönge két karod nem ölel át senkit,
Nézel még előre, de már nem látsz ott senkit.
Felhők borítják úttalan útjaid,
Zivatar figyeli megfáradt lépteid.

Ifjúság, ifjúság! Messze jársz, messze jársz!
Ellopott tőlem a tél, az ősz, a nyár.
Sárgult levelek maradtak nyomodban,
Örökségemet a tavaszra hagyattam.

Neki adom szívem, virág nyíljék belőle,
Mind, ki szakítja, el sose tépje,
Ott leszek én kora csillogásban,
Ifjúságom zöldellő, friss gyöngyharmatában.

Budapest, 2024. október 27.

TM