Szepi depi receptje:

Végy egy ratkókorszaki zűrös gyerekkort, tégy hozzá jó adag szegénységet. Zutyuld össze és szórj bele egy csipet serdülőkori szorongást. Fűszerezd meg egy elfuserált korai házassággal, cseppents bele pár mozgalmas válóperi tárgyalást. Keverj bele egy jól sikerült házasságot, három gyermeket és három unokát. Ez kicsit lágyítani fogja az amúgy darabos, keserű elegyet. Végül tégy bele néhány nyavalyát (úgymint: diabétesz, vaksiság, jó adag koleszterin és ugri-bugris vérnyomás)! Gondosan rázd össze. Kortyintás után vedd elő a tükrödet. Biztos vagyok benne, hogy nem fogsz örülni annak a savanyú pofának, amit benne látsz.
Én nem vagyok valami mosoly-album mostanság, de azért igyekszem. Rájöttem, hogy ha szemüge nélkül nézelődök a tükörben, sokkal szebb a gyermek fekvése. Nuku szarkaláb, nuku karikás szem, csak a jótékony homály, mely elfedi öregkori gyengéimet!

Szepi depi elleni receptje:

Hol is kezdjem?

Hol volt, hol nem volt, egy megyei jogú város házikójában lakott egy éltes matróna, aki sokat lógatta vasorrát. Szegény öreglány hosszú évek óta, mint háztartásbeli tengette szürke kis életét népes családja körében. Mosolyogni soha sem tudott igazából, mert ez a vasorrú bába igen depis boszi volt. Sokat szepegett, ettől aztán gyakran berozsdállt az orra. Szidolozta is szorgalmasan, mert amúgy szerette a rendet a banya.

Néha nagy magányában írásra vetemedett és bugyutaságait fölpakolta egy hunlapra, ahol állandó csatározások folytak. Dúlt ám a Virtus rendesen :(

Épp a kritikai realizmus című társasjáték volt divatban, amikor egy szép Napraforgó megszólította a nyanyát:

— Hahó Szeppencs! Ne lógasd a nózid! Készül egy új honlap, ahol remélhetőleg békésen és kulturáltan alkothatnak az amatőr írók, költők.

Most már elárulhatom Nektek, hogy ez a lekonyult csoroszlya bizony én voltam. Kaptam is az alkalmon, és fészket raktam az ajánlott helyen. Először csak félve, később egyre többször írtam az oldalra. Közben megismertem a többi lakót és lassacskán a lógó orrú banyából előbújt egy öreg tündérféle.

Elhatároztam, hogy megtanulok mosolyogni.

Odaálltam a tükör elé és elborzadtam, mert egy ronda zsémbes nyanya vicsorgott rám.

— Csíííízzz!:) — mondtam magamnak.

— Csííízzz!:)

Próbálkoztam, erőlködtem, de a mosoly nem akart megszületni. Helyette először csak kényszeredett vigyor, idétlen grimasz ült a képemen.

— Csíííízzz!:) — szuggeráltam magam egyre, és képzeljétek, megtörtént a csoda.

Megjelent arcomon az első halvány mosoly. Ennek aztán annyira megörültem, hogy szívből és boldogan belevigyorogtam a tükörbe. Elcsodálkoztam!

— Ni csak az előbb még egy gyomorbajos savanyú banyát láttam, és most kit látok?

Egy konszolidált, őszes hajú, szelíd anyókát, kinek arcán kisimultak a ráncok, fénytelen szemében huncut csillogás, szája sarkában pajkos mosoly. Tetszett ez a kép, határozottan jó volt látni a változást. Akkor határoztam el, hogy megpróbálok sokat mosolyogni. Azóta is gyakran előveszem a tükröt, és ha szomorú vagyok, vagy fáj valami, addig próbálkozom, míg a szelíd anyókát meg nem látom.

Fogadjátok szeretettel ezt a receptet és küldök mellé egy biztató mosolyt is!
Itt a vége, /de ne/ fuss el véle!

Végy egy tükröt a kezedbe és gyakorolj és mosolyogj... mintha nem fájna!

— Csíííízzz!:-)))