Ballada

Valamikor Tolnay Klári énekelte Burns művét A Gretna Green- i Kovácsról szóló balladájában. Ez ihlette ezt a történetet,

Az ágy szélén ült a férfi, a nő karját fogta.
Jobb kezével simogatta, baljában tartotta.
Majd megszólalt elnyújtottan, lágyan duruzsolván;
- Látod, jöttem most is hozzád, e szavakat mondván.

- Nem érdekel, ki mit gondol, az sem ha megvetnek!
- Ne kiáltson bűnöst az, kit még sosem szerettek!
Kinek szíve, tükörképe, nem tört darabokra,
irgalmatlan súlyos kőként nem süllyedt habokba!

- Mit bánom ha vétkezem is, téged el nem hagylak,
ölellek még élted egén kinyílik egy ablak!
- Azon együtt kitekintünk azúr csarnokára,
Tündérkirálynőként ülsz a lelkem trónusára!

Az ajtóban feledkezve, döbbenten figyeltem.
Csodálkozva hallgatóztam, mily titokra leltem?
Középkorú párt pillantok, sápadt arcát látom,
törékeny szőkeség fekszik a kórházi ágyon.

Arca fakó, de a szeme, kigyúl, szinte lángol,
még a könnyei peregnek, az elfojtott vágytól!
Hosszan sóhajt, még a kedvest, magához karolja.
- Kérlek Uram, legyen enyém, az a boldog óra!

- Perc, vagy pillanatnyi csupán, időben és térben.
Hagyd, hogy esküdt asszonyaként, mellette megérjem!
- Éltem véges, hervadozom, erőm lassan elhagy.
- Tedd meg Atyám, légy irgalmas, ha kérésem nem nagy.

- Oly sokat eljátszadoztam a gondolatával,
elfogadva, megbékéltem, rideg valósággal.
- Most amikor földi létem, elmúlását várom.
- Hagyd, hogy vágyam lehessen, a megvalósult álom!

- Holnap újra eljövök, szólt dörmögve a férfi.
A "kérést" hogy úgy lehessen, fogadta eléri!
Évek óta egyedül élt, s rontott házassággal,
leszámol, és szembeszáll, a gonosz, torz világgal!

Kissé pironkodva álltam, bevallom, szégyelltem,
hogy én kettőjük titkait, ily módon kilestem.
Viszont nyomban eldöntöttem bárhogy alakuljon.
Kitalálom, mi lehet az, mitől "megjavuljon"!

Ismertem egy történetet, valahonnan régről,
balladaként énekelték, híres mesterségről.
Skóciában kovácsmester, lett a békebíró,
s mindezt papírra jegyezte, egy legendaíró.

Derék becsületes, lévén az Urat szolgálva,
sorsokat is egybekötött, boldog házasságba!
Ifjak, vének, jöttek hozzá, mindenkin segített,
törvény lett a kimondott szó, amit szentesített!

Helységet ahol dolgozott, Gretna Green-nek hívták,
áldott cselekvései, a hírnevet kivívták!
Ezért arra gondoltam, hogy, ellátogat Pestre,
s betoppan a kórterembe, hívatlanul este.

Másnap újra ugyanúgy, volt ismét meg is történt,
jött a férfi, pont akkor és, pontossággal főként.
Első volt, azt a papirost, rögvest előhúzta,
mely a tanúsága volt, már, lezárt lett a múltja!

- Nincs már akadálya drágám, látom elolvastad!
- Annyi csupán felerősödj hogy fogadjon a pap!
- Viszlek nyomban, elé állunk, ha kell akár holnap!
- Kimondjuk, a varázslatát érezve a szónak!

Erőtlenül megszólal az ara, a leendő.
- Bár tudnék még odamenni, s ne lennék esendő.
- Az viszont most boldoggá tesz, annyira akartam!
- Enyém lettél, csak az enyém, elértem, megkaptam!

A férfi hogy körbenézett, szeme lángol, villan,
Mint aki a messzeségbe, fohászkodva pillant.
- Hol vagy Uram, tekints le ránk, add a segítséged!
- Küldd el hozzánk, megbocsájtó, áldó békességed!

Még hallgattam figyelmesen, éreztem hogy lobban,
az indulat bennem, mitől szívem nagyot dobbant!
Betoppantam a szobába, színlelt hűvösséggel,
köszöntve a nőt, s a férfit, kellő tisztességgel.

Azt tettem ott, mit tennem kell, s hogy a lélek mondja,
ha vétek, mit elkövetek, az én szívem nyomja!
Megszólaltam; - Figyeljetek, én vagyok a küldött!
Kit az Úr most  Greta Greenből, hozzátok elküldött!

    - Tudom, véges az idő is, hát ne tétovázzunk!
- Mondjuk ki a boldogítót, túl sokat ne várjunk!
- Aztán öleljétek egymást, végre, újra, másként!
- Miről sokat álmodtatok, egybekötött párként.

Először a férfit kérdem, határozott válasz,
majd az ara igenel, kit finoman megtámaszt.
Így  folytatom bevégezve,"tisztem teljesítem";
- Fogadd, engedd, Istenem hogy, frigyük szentesítsem!

Utoljára még a beteg, új asszonyhoz szólok;
- Boldog évek várnak rátok, elszállnak a gondok.
- Csodát tesz az, mit akartál, oly vágyakozással!
- Felejtsd el, és ne számolj, többé az elmúlással!

Miként érkeztem, hirtelen, ugyanúgy eljöttem.
Rám mosolygott még a nap is, kisütött fölöttem.
Hangot hallok, - Teljesítetted a küldetésed!
Jó az Isten, megbocsájtja, nem lesz büntetésed!

Önmagad, te magad voltál, kin túl emelkedtél,
kegyes csalás, amit értük vállaidra vettél!
Az a két szó mit kimondtak s mit érettük szoltál.
Igaz kovács Gretna Greenbe, te, soha sem voltál!