Olyan ez a mostani helyzet mint valamiféle előjáték. De azt hiszem az is. Ez a vírus nem áll meg, védőoltás ide vagy védőoltás oda. De meglátásaim szerint 5 év múlva kezdődik az igazi tánc. Mert egy teljesen új vírussal állunk majd szemben aminek ugyan ez lesz az alapja mégis merőben más lesz. Körülbelül az ország lakosságának 20- 30% át elviszi két -három hónapon belül. Addigra már könnyű dolga lesz hisz a mostani védőoltás is hozzájárul majd ehhez. Igaz már a jelenben is megvan a (mellék) hatásfoka. Mégha nem is beszélnek róla. De egyenlőre örülhetünk, hogy Magyarország még a térképen van. Örülhetünk, hogy hagynak minket még élni. Úgyahogy.