Ha már Rondában leszel, feltétlenül át kell látogatnod Gibraltárba. Onnan már csak egy ugrás, ahogy mi mondjuk. Kihagyni nem szabad. Ebéddel együtt egy napot kell rászánni.
Gibraltár egy mindössze hamincezer lakost számláló városállam az Ibériai félszigeten. Fennséges érzés ott lenni, ahol a tenger és az óceán találkozik. Jó időben, átlátni Afrika mindössze 15 kilométerre lévő partjára. Ezt láthatod egyik fényképemen. És a sok víztározót, mert hiába itt a víz-víz, amerre szem ellát, csapadék évekig nincsen. Ezért hatalmas víztározókban tartják a városka ellátásához szükséges vizet.
Lent a városban turisták csak gyalogosan közlekedhetnek, ami azért nem baj, mert mindent közelről látni, másrészt itt láthatod majd a karnyújtásnyira landoló repülőgépeket. Mivel a reptéri út hossza mindössze négy kilométer, ezért a gépek fel és leszállási idejére a keresztező utakat egyszerűen sorompóval lezárják. Életnagyságban landolnak majd a gépek az orrod előtt.
Itt van az Európa pont. Messziről jól látható világítótoronnyal. Felette állandóan vadász-repülőgépek köröznek.
Bejutottunk az orom belsejébe, ahol egy hatalmas barlang van. Különlegesen megvilágított cseppkövekkel. A barlangban akusztikája miatt hangversenytermek, - kisebbek, nagyobbak - vannak.
És a nagy csoda… itt látható a Neandervölgyi ősember barlangmúzeuma is. Geológusok szerint igazi ősemberi életformát mutató részekkel. Ezekről rengeteg prospektust hoztam és persze fényképeket is. Jó lesz majd nézegetni öreg-koromban! Ami most van már!
A városban nagyon sok emlékmű van, hatalmas kövekbe vésve, például a brit haditengerészet jelentős alakja Nelson admirális holttestének helye, és még többeké, akik a történelemben tanult Trafalgári csatában estek el.
Helyi kisbuszok visznek fel a felvonóig, girbe-gurba utakon. A sofőr a kalauz is egyben. Többnyire spanyolul beszél, hadarva, felénk nézve, és nem az utat figyelve. Technikája félelmetes, de csak nekünk, ő jókat nevet hőkölésünkön. Ha épen eljutottunk a felvonóig fellélegezhettünk. Innen már csak a szirtre visz az út! Csodálatos érzés fennt lenni a csúcson, az idő kristálytiszta, Afrika egy karnyújtásnyira. Alattunk a kikötő élete zajlik, millió kis hajócskával. Hihetetlen látvány tárul elénk.
És Dórikám! Itt élnek a majmok szabadon, mint fotóimon is láthatod.
Azt mondják a britek, addig élnek szabadon a majmok, amíg Gibraltár angol fennhatóság alá tartozik. Senki nem bánthatja őket, de ők sem bántanak bennünket. Szinte örömmel fényképezkednek az emberrel. Valósággal pózolnak. Emlékezetes a velük való fotózkodás, mert azért azt be kell vallani, kis félsz, csak ott van az emberben egy majom közelébe.
Fenn a szirten van az kis bodega, ahol majdnem olyan giccseket, vacakságokat árulnak szuvenírnek, mint bárhol a világon. Tudod milyen kis mütyűr gyüjtögető vagyok. De itt megláttam a söröskancsót a majommal. Nem bírtam ellenállni. Itt vettem meg papának, amit aztán ő igen nagy becsben tartott gyűjteményében, hiszen rajta a majmot ábrázoló Gibraltár felségjel. Neki abszolút különleges volt, és büszkén mutogatta a haveroknak. Ma is megvan, a gyűjteménnyel együtt. Hogy kié lesz, nem tudom. Hátha akad valaki a családban, aki tovább őrzi majd.
Úgy három óra közelében a Kazamaták terén lévő étteremben ebédeltünk, de ez sem volt akármilyen étterem. A fal, telis-teli Humphrey Bogart fényképeivel. Idegenvezetőnk azt mondta rendkívül büszkék arra a tulajdonosok, hogy a Casablanka című film éttermi jelenetét anno itt filmezték. Egyszer ha sok időd lesz, nézd meg ezt a csodálatos filmet. Magyar szereplője is van, és a rendezője is egy nagyon híres magyar filmrendező Kertész Mihály. Őszintén mondom, itt megint jó érzés volt magyarnak lenni.
Ennyi érdekesség után, már csak az előételként felszolgált ráksaláta volt ínycsiklandóbb, hogy egy kis kulináris dolgot is megemlítsek.
Szóval ne felejtsd el: Gibraltárt ki ne hagyd, ha már a közelébe leszel. Örök emlék marad.
Giccseivel együtt...
