A parkban kopott padon ücsörgök,
napsütést, melengetőt üdvözlök.
Már semmi sürgős dolgom nem lehet,
csak várni és hallgatni a szelet.

A közelemben halk szárnysusogás,
már oda is lett az álmodozás,
fehér galamb szállt le a vállamra,
megfogtam, nem bántom azt láthatta.

Ki küldött, hogy engem felvidítsál?
Nekem vigaszt, vagy csak reményt nyújtsál!
Örömet hoztál öreg lelkembe,
boldogságot, már kihűlt szívembe.

Vártam, de őt hiába kérdeztem,
csak szíve dobbanását éreztem,
szeretgettem, és hittem, hogy marad,
öreg létemben új tavaszt fakaszt.

Végül mégis útjára engedtem,
melegségét szívembe rejtettem,
nékem oly nagy boldogságot hozott,
hiszem, az ég üzenetet hagyott!