Nyomott de csendes volt az a téli nap, 
mozdony szúrós füstje orromba csap,
jegyet válthattam az induló vonatra,
oda megyek ahol még nem jártam soha.

Felszálltam és a kupémat megkerestem,
ahol egy elegáns kedves hölgyet leltem,
éles sípszó csühögve elindult a vonat,
nem olvasom az újságot nézem a tájat.

Ismeretlen vidéken csattogtak kerekek,
okádta füstöt a fekete vasszörnyeteg,
rázkódó vonaton a hölgy hát képes rajzra,
bámulva néztem ceruzáját ahogy tartja.

Vázlatot készített hiszen téma itt hevert,
elnéztem őt meg a magabiztos szép kezet,
munkálkodását csodálni titokban mertem, 
elővettem tollamat és jegyzetfüzetem.

Formált szavakat így mondatokba szedtem,
elkezdtem írni majd rímekkel ékesítettem,
írásom még el sem készült jött az állomás,
még nem fejeződött be akkor ez a vallomás.

A jó ízlés azt súgja ezt nyújtsam át önnek,
így a festő és az író egymásnak örülnek,
számolatlan vonatra kéne még felszállni,
hogy egy vallomással ön elé merjek állni.

Írta-Varga István-Barcs-2019.01.11.