Vállamra kaptam hatalmas köveket,
cipelem, hordom, mintha óriás lennék,
vánszorgok tőle görnyedten,
pedig ha letenném, szaladni tudnék.
Egy kettő porba hullik, meg sem érzem,
talán örökké rajtam marad,
talán ezzel kell élnem, mert
olyan már, mint a saját testem.
Ha letehetném, ha végre kiegyenesedhetnék,
ha lerakva halomba, a gondoktól
megszabadulhatnék,
amit eddig összeszedtem,
mind elveszthetném,
újra énekelnék, táncolnék az esőben,
minden rosszat felejtenék örökre,
és talán boldogan tekintenék a hátralévő időre.