Szállsz a légben, nagy magasan,
Szárnyaid szelik a levegőt fáradhatatlan,
Minden vágyad űz, hazatalálni!
Elhagyott fészked újra rendbe hozni.
Gólya madár vállalsz ezer veszélyt,
Vad vihart, orvul támadó ellenfélt,
De te nem adod fel a vágyat,
Régi otthonod újra megtaláljad!
Hol selymes a rét, ragyog a napsugár,
Folyók, tavak elesége vár,
Hol neked zenél a mocsár világ,
Búza mező ring és csalóka a délibáb.

Alig várod, hogy végre haza érjél!
Pároddal kis gólyákat neveljél.
Nem tudhatod, hogy változott a világ!
Mi eddig szép volt, azt temetni vágy!
Pusztít az ember erdőt, ligetet, tanyát!
Eluralkodott az irigység, bosszúvágy!
Környezete ellen fordítja fegyverét!
Nem becsüli a hűséget, s ami szép!
Lesújtott rád is a gonoszság nyila!
Fészked új tavaszra megjössz hiába várja,
Hűséges párod hiányod siratja!
Szól a kelep, mit tettetek emberek?

Fáj a lélek, fáj a szó, nincs fészek lakó!
Nem lesz, aki e szép hazát hűen szeresse!
Ember felelőtlen, a gólya madarat lelőtte!
Ember ne törj, ne zúzz, pusztíts hiába!
Eljön gondatlanságodnak ára!
Pusztul a természet, amit Isten megteremtett!
Késő lesz már siratni mindent!
Vigyázz hazádra, házadra, tájára, madárra!
Ne pusztíts mindent, ne pusztíts hiába!
Egyszer eljön az elszámolás ideje!
Késő lesz, Te is pusztulsz vele!

2016.05.10.Mosonmagyaróvár.