Adj szabad utat újra nekem,
ne gátold szárnyaló lelkem,
a forrásnál majd lehajolok
markomból csak úgy iszok.

Tiszta víz eleme ezen létnek,
tüzes homlokomon pihennek,
víztől kellemes hűvösek kezek,
de lábaim már kimerültek.

Hűs árnyat adnak a lombok,
gondolataimmal csapongok,
bársonyos mohára telepszek,
hallgatom dalát a csendnek.

Tört gallyakon hangzik lépted,
megtorpansz dobban szíved,
kurtán köszöntesz jó napot,
megtöltöm na add a korsót.

Lomb hézagán tört át a fény
ami velem szemben már tény,
mint röntgen sugár a ruhán,
körvonala átvilágít kecses alakján.

Hirtelen mintha forrna a vérem,
de a túl csordult víz lehűti kezem,
majd szól a lány a korsót ide kérem,
biccent – fiatal úr köszönöm szépen.

Varga István Barcs 2017. 04 13.