Megjelent az Új Köröstáj Magazinban 1990. július 7.

Fordítom a kertem
parlagról termőre –
nagy regény, vadregény:
történelemmel egyidős remény
muskétázza a szívem –
nekem is jutott egy bekezdés.

Fordítom a kertem,
mint telkes birodalmár;
de némán, szótlan –
ez a munka csak egy nyelvet tűr:
dolgozni híven, emberül –
a „pongyolát” fel nem öltheti!

Fordítom a kertem,
tollam az ásó – szépen ír:
igazul. Gyűlnek a józan sorok
margótól margóig a házfal és
kerítés között. Mire lemegy
a Nap, e nagy ívet kitöltöm.

Fordítom a kertem;
fújhat szél Nyugatról, Keletről:
egyfélén kószál, s a föld érti –
terem így is, úgy is a maga nyelvén,
pálfordulás nem kísérti,
s nincs szüksége könyvtárnyi szótárra.

Csorba Tibor