Fokhagymát szegeztem ajtó tokjára,
így fittyet hányok boszorkány dogmára,
éjjelente sikítva repkedhetnek,
frászt hozva az ijedős gyengébbeknek.

Vessző seprűket nem győzöm pótolni,
hagyott italukba nem merek kóstolni,
pálinkát isznak, nem is akármilyent,
elsőrangú gyümölcsöt, dióval kevert.

Tanyájuk ott van, hol lángok vibrálnak,
éjjeli fényük, ez a lápos világnak,
kígyók, békák torzója bűzös mocsár,
méreggel teli a felkínált pohár.

Tehetetlen dühükben lángot okádnak,
hangzó mondataik oly arrogánsak,
de ha jő a napkeleti pirkadat, 
nyelvük bénul, örökre elhallgatnak.

-írta-Varga István-Barcs-2020.09.04.