Éltemen merengve mélázok múltamon,
nem nézek előre, kezem nem nyújthatom.
Hátra sem tekintek, zárak és kilincsek
vannak csak mögöttem, elfogytak a kincsek.
Magamat kinőttem.
Megkövült alázat sajgó derekamban,
lelaktam a vázam, motyogok magamban.
Nem fürdet az élet, se tejben, se vajban.
Nincs mellettem senki, örömben, se bajban.
Én már nem is élek, hálni jár a lélek
vinnyogó testembe.
Ha kopognék Nálad, kérlek ne eressz be.
Gyarló ember vagyok, kinek hite sincsen,
kinyitnám az ajtót, kezem a kilincsen...
Mindent elrontottam, szánom-bánom nagyon,
fogyó Hold életem, küszöbödön hagyom.