Mint jó diák, elővette a palettát,
s festeni kezdte a tájat,
hol dombokat, hol a fákat,
még utoljára tarkára a bokrétát.
Ecsetét néha-néha a tóba mártja,
letörli forró mosolyát,
helyette komoly arcot vág,
még alkot, munkáját szorgosan folytatja.
S midőn már-már késznek véli a tájképet,
reményt adván még a nyárnak,
melegét a napsugárnak,
még ráfest sárgát és egy kis halványkéket.
Igen, így már pompázatos, szép a látvány!
Lemossa hát a színskálát,
jól fellibbenti palástját,
siet, várja a szívének kedves sétány.
