Lábuk nőtt a bútoroknak,
repülnek tarka szőnyegek.
Táncol az asztal, forognak
a székek: házi körmenet.
Mállott múlt folyik falakról,
pókhálót ejt a mennyezet,
megfakultak nyers szavaktól
a színek. Hajszálereket
repesztett az idő-lián
a szobák bőrén. Vidám
rámolás szombat délután –
jön a festő, tíz év után.
Vödröket hoz, pemzlit, létrát,
minden megunt foltot szétrág,
színeket lehel, friss szagot.
Ámulnak majd az ablakok
és új fényeket terelnek –
véget vetnek enyészetnek,
a múlás fojtó dohának,
s hamuvá porlik a bánat…

 2016.07.30.  Csorba Tibor