Életem fennsíkjára felértem,
Távlatokhoz segít a hetven évem,
Öreg vagyok a világ szemében.

Mesék hoztak a hegyeken túlra,
De visszahúzna száz karom, inda,
Tarra kopasztott jeged-morotva.

A vágyam már minden és a semmi,
Itt maradni, vagy világgá menni,
Bár tudom, nekem csak ennyi..

Innen nincs menekülés, lefelé út,
Fölöttem csillagok és a Tejút,
Napról- napra nekem kevesebb jut.

Egy üres, kopár tér lakója lettem,
Nyarak izzását sosem felejtem,
Nem álmodhatja senki helyettem.

A hazám volt egy éneklő ország,
De a rigók testét most épp felfalják
A macskák, rossz- hírű hallgatóság.

Az otthonom már e magas fennsík,
A felhő benne kedvvel mosakszik,
Párát lehel, reményt, de nem valódit.

A nemlét határa ismeretlen,
De vasfüggönyként itt érzem, bennem,
Majd lebontja azt porladó testem.

Nem hiába folyt vér a kereszten,
Egykor, teéretted és énérettem,
De van egy kis dolgunk az életben.

Talán néha még vissza is térnék,
Eltűnt az ösvény, mély a szakadék,
Velem már csak az Isten van, és az Ég.

2016 02. 04.