A feltétlen szeretetről
 

Szeretnem kellene az ellenségemet,
Közöny és megvetés érte a felelet,
A nyugalmam, lelkem hiába edzettem ,
Néha már elfárad, gyengül a türelem,
Puhának, gyengének, dőrének tartanak,
Gázolnak rajtam, mint a megvadult lovak.
Harag, gúny, gyűlölet, fölényes megvetés,
Szántás, aratás, de szánalmas a termes,
Lehet, jobban kéne becsülni magamat,
Hogy nőjön bennem az erő és akarat,
Hiúságom rejtem alázat burkába,
Kezem nyújtom, de magam meg nem alázva,
Köveket cipelek hófedte szirtekre,
Majd visszazuhannak gördülve, temetve
Dacosan elkezdem az egészet újból,
Mindent értékemet szétosztva magamból,
Vészterhes viharok törik a fáimat,
Sátrat verek fel a tépett ágak alatt,
Befogadok oda idegent, barátot,
Még a gonoszban is jóságot találok,
Nem húz le magához lator és méltatlan,
Szeretetemben a tisztító tűz lobban,
E vagyont, adottságot Istentől kaptam,
Érik az elszánás, hogy én is akarjam,
Mindez milyen nehéz és embert próbáló
Az árnyak között, hol testemen drótháló,
Szeretet szikráját hagytad Uram bennem,
A jeges, fagyos  lét, hogy felmelegedjen.
Világom kellene őrizni, megóvni,
Ha egyszer sikerül, nem győzhet le senki,
Istenem, öleljél magadhoz engemet,
 Töltse el szívem a feltétlen szeretet.

2017. 05. 01