Tele van a Hold, tán még ki is csordul –
amerre a Nap áll, éppen arra fordul.
Mintha orra, szája, s két nagy szeme lenne:
de sok földi ember gyönyörködik benne.
Eszükbe se jutna, fel sem tűnik, pedig
idegen tollakkal ékeskedik nekik.

Nézd a büszke kakast: áll a szemétdombon,
kotyogó tyúkjain tartja szemét folyton.
Piroslik taraja, tollait borzolja –
néha úgy fest, mintha nem is ő: torz volna.
Eszébe se jutna, fel sem tűnik, pedig
mellette a pulykák tán észre sem veszik.

Nézd az embert, a Föld bőrén élősködő,
hemzsegő vérszívót, a kéjjel öldöklő
ragadozót: pusztít, s tettét törvény fedi –
fogát már az egész Mindenségre feni.
Eszébe se jutna, fel sem tűnik, pedig
csak addig mehet, míg Isten egyet legyint… 

2016.12.17.  Csorba Tibor