Ha nem kell a dalom senkinek,
hát odaadom mindenkinek!
Amit fülekbe dudorásznék,
mint lakodalmas nótát násznép,

amit tereken hegedülnék,
zsúfolt piacon muzsikálnék –
ahol másokkal elvegyülnék,
miközben magamért kiállnék.

Az én dalom mind közt a legszebb,
abban egy árva szív énekel,
a legárvább szív, mert vesztett:
bősége senkit sem érdekel.

Gyöngysor szavaim porba hullnak,
homokba süllyed igaz igém.
A sóhajtásom vízbe fullad,
s lefejeznek a Duna jegén.

Kincseim szórom – hadd hordják szét,
mint Koppány testét, de százfelé.
Tessék a sámlim – házi szószék-,
s kelyhem is adom: kár bor belé.

Elnyeli hangom irigy zsivaj,
abérkoszorúm tapodják csak –
én, az utolsó fehér bivaly
nekivágok az éjszakának.

  2016.06.11. Csorba Tibor