A kis fecske, amely mindig elsőként érkezett tavasszal, idén késett. A falu öregjei aggódva lesték az eget. Egyszer csak egy viharvert, fáradt madár ereszkedett a templomtoronyra.
     Pihegett, szárnya piszkos volt, de a csőrében egy apró tollat hozott - egy másik fecske tollát. A többiek csivitelve fogadták, mintha mesét kértek volna. 
     A kis fecske egy utolsó csippanással üzent: messze, egy vihar sújtotta vidéken, egy társa elveszett. De ő sosem feledi.
     A falu megértette: a fecskék nemcsak hazatalálnak, de a szívük is mindig visszavezet oda, ahová tartoznak.