Farkasok járják a tájat,
zsákmányt keresnek éhesen,
figyelik az erdőt, a fákat
a végtelen, havas bérceken.

Hangjuk messze hallatszik,
megéneklik a falka dalát,
a tél hosszú napjait,
hetek, hónapok harcát.

Beleszagolnak a szélbe,
érzik a messzi vérszagot,
ki beszorult a fagyos jégbe,
hozza értük az áldozatot.

Vénülő farkas az élen,
csapást tapos a hóban,
odatapad a hűvös szélhez,
tévedhetetlen a bozótosban.

Szívós még, a lába bírja,
követik, bíznak benne,
de már mutatja, tanítja,
hogy legyen, ha ő kidőlne.

A farkasfalka még túléli,
a barlangban nő egy fehér,
erős, a húst már eltépi,
ő a következő nemzedék.