Az univerzum csillagkapuja,
a napsugár hintette fényével,
az első szívdobbanás tanúja,
ajtaja kezdetének, végének.

Viharok formálják, egyengetik,
születése ódáját bömbölik,
vizét hurrikánok kevergetik,
vulkánok forró magját köpködik.

Beborítják zöld erdők, kék vizek,
felszínét tiszta eső öntözi,
a nyár meleg, a tél fagyott hideg,
de élő még nem kezdte gyötörni.

Földanya méhében dédelgeti
a lüktető, álmodozó csodát,
az idő végül is ébresztgeti,
az élet nem alhat, bújhat tovább.

Kelni kell, kergetni az álmokat,
megszerezni minden tapasztalást,
a lét hozta bonyolult káoszban
megtalálni majd a megtisztulást.